Hírek

Hírlevél

Naptár

2017. Október
H
K
Sze
Cs
P
Szo
V
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
 
 
 
 

Látogató számláló

0
0
0
3
5
1
3

AJÁNLOTT OLDALAK

A plébánia korábbi hirdetései

HIRDETÉSEK

2017. szeptember 3. 

Évközi 22. vasárnap

 

 

1. Évk. 22. vasárnap van – Ma Kőszegen a 11 órás szentmisén tartjuk az állami iskolákba járó gyermekek számára ”Veni Sancte”-t. Kérjük a szentlélek segítségét, kegyelmét az új tanév kezdetén a gyermekek, szüleik és pedagógusaik számára. – A héten már megkezdődött a hitoktatás is. Kérjük a katolikus keresztény szülőket, hogy kísérjék figyelemmel gyermekeik oktatását, az oktatáson való részvételt. Szentmisével szenteljék meg közösen a vasárnapot, megváltásunk ünnepét, és naponta imádsággal forduljanak a minket szerető és irgalmas Istenhez.

 

2. Pénteken, szeptember 8-án Kisboldogasszony (B. Sz. Mária születésének) ünnepe lesz, tanácsolt ünnep. Kőszegen este 6 órakor lesz ünnepi szentmise a Jézus Szíve templomban.

Szentmisék lesznek még: 

Bozsokon és Kőszegszerdahelyen de. ½ 10-kor

Kőszegfalván de. 11-kor

 

 

HIRDETÉSEK

2017. augusztus 27. 

Évközi 21. vasárnap

1. Évközi 21. vasárnap van

2. Holnap Kőszegen reggel ½ 8-kor lesz szentmise, este helyett.

3. Pénteken, szeptember 1-jén Szentségimádási nap lesz Cákon, du. 5 órakor szentségkitétel szentórával egybekötve. Este 6 órakor szentmisével zárjuk szentségimádásunkat. Szeretettel hívjuk, várjuk és buzdítjuk a kedves híveket, hogy közös imádságunkkal fejezzük ki hódolatunkat az Oltáriszentségben köztünk lakozó Isten Fiának, Jézus Krisztusnak.

4. Jövő vasárnap az állami iskolákba és gimnáziumokba, szakiskolákba járó gyermekek számára lesz tanévnyitó Veni Sancte Kőszegen a 11 órakor kezdődő szentmisén a Jézus Szíve templomban.

Bozsokon, Kőszegszerdahelyen, Cákon és Kőszegfalván a szentmise keretében kérjük a szentlélek segítségét, kegyelmét az új tanév kezdetén a gyermekek, szüleik és pedagógusaik számára. Reméljük, hogy a hittanos gyermekek és szüleik fontosnak tartják az Isteni kegyelem kérését, és jelen lesznek a szentmisén. A jövő héten megkezdődik a hitoktatás is. Kérjük a katolikus keresztény szülőket, hogy kísérjék figyelemmel gyermekeik oktatását, szentmisével szenteljék meg közösen a vasárnapot, és naponta imádsággal forduljanak a minket szerető és irgalmas Istenhez.

 

HIRDETÉSEK

2017. augusztus 20.

Évközi 20. vasárnap

Szent István király ünnepe

 

1. Évk. 20. vasárnap van – Magyarországon Szent István király, Magyarország Fővédőszentje ünnepe. A délelőtti szentmisék mellett este 6 órakor is lesz szentmise, melyen közreműködik Soskó András operaénekes, adományokat a „Kőszegi Beteg Gyermekekért –Myrtill Alapítvány” javára szívesen fogadnak.

A szentmise után következik a városi ünnepség a Jurisics téren, melynek keretében megáldjuk az új kenyeret.

 

2. Kedden, augusztus 22-én  Szentségimádási nap lesz a Jézus Szíve templomban. De. ½ 11-kor ünnepi szentmise lesz szentségkitétellel. Du. 5 és 6 óra között szentóra szentségeltétellel, majd 6 órakor szentmisével zárjuk Szentségimádási napunkat. Az esti szentmisét dr. Székely János megyéspüspök urunk végzi.

 

 

    HIRDETÉSEK

    2017. augusztus 13.

    Évközi 19. vasárnap

    1. Évk. 19. vasárnap van – Ma este 6 órai kezdettel megtartjuk a szokásos Fatimai engesztelő szentmisét a bűnösök megtéréséért, körmenettel a Jézus Szíve templomban. A szentmisét és szentbeszédet Főtisztelendő Kaszás Csaba újmisés fogja végezni. Buzdítjuk a kedves híveket az imádságos és engesztelő részvételre. Akik részt vesznek a szentmisén, azok újmisés áldásban is részesülnek.

     

    2. Kedden, augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén megtartjuk a hagyományos Rőtfalvi zarándoklatot. A szentmise Rőtfalván délután 3 órakor lesz. Erre a zarándoklatra mindenkit szeretettel hívunk és várunk.

    Nagyboldogasszony ünnepe hétköznapra eső parancsolt ünnepünk. Aki nincs akadályozva, annak a szentmisén való részvétel – súlyos bűn terhe mellett - kötelező.

     

    Szentmisék augusztus 15-én: 

    Bozsokon                   8:00-kor

    Kőszegszerdahelyen  9:30-kor

    Kőszegfalván            11:00-kor

    Kőszegen:                  9:30-kor és este 6-kor a Jézus Szíve templomban

    Rőtfalván:                15:00-kor

    Cákon:                       8:00-kor igeliturgia

     

    HIRDETÉSEK

    2017. augusztus 6. 

    Évközi 18. vasárnap

    1. Évközi 18. vasárnap van – Urunk színeváltozásának az ünnepe. Ma délelőtt 11 órakor a Kálvária templomban lesz szentmise. A szentmise végén körmenetben vonulunk a Szent Donát kápolnához, ahol a jó szőlő termésért könyörgünk. Ezért a 
    11- es szentmise itt a Jézus Szíve templomban elmarad. 

     

    2. Hétfőn, augusztus 7-én nem lesz szentmise.

     

    3. Jövő vasárnap augusztus 13-án a délelőtti szentmisék mellett megtartjuk a  szokásos Fatimai engesztelő szentmisét körmenettel a Jézus Szíve templomban. A szentmisét és a szentbeszédet Főtisztelendő Kaszás Csaba újmisés fogja végezni. Buzdítjuk a kedves híveket az imádságos és engesztelő részvételre. Akik részt vesznek a szentmisén, azok újmisés áldásban is részesülnek. Az újmiséjén nem vehettünk részt, viszont a mondás azt tartja „az újmisés áldásért érdemes még egy pár csizmát is elkoptatni”.   

     

    HIRDETÉSEK

    2017. július 30.

    Évközi 17. vasárnap

     

     

    1. Évközi 17. vasárnap van – A bozsoki Szent Anna templom búcsúja, ahol de. 11 órakor lesz az ünnepi szentmise.

     

    1. A héten augusztus hónap első pénteke lesz. Kőszegen kedden és szerdán az Idősek Otthonaiban látjuk el szentségekkel idős és beteg testvéreinket.

    Kedden:          Bozsokon                      du. ¼ 6-tól

    Szerdán:        Velemben                      du.     4-től

                           Kőszegszerdahelyen     du. ¼ 5-től

    Csütörtökön:  Kőszegfalván                 du. ½ 5-től,  5 órakor szentóra, 6 órakor szentmise

     

    1. Jövő vasárnap 11 órakor a Kálvária templomban lesz szentmise Szent Donát tiszteletére, aki a borászat egyik védőszentje. A szentmise végén körmenettel vonulunk a Szent Donát kápolnához, ahol a jó szőlőtermésért könyörgünk. A Jézus Szíve templomban 11 órakor nem lesz szentmise. 

     

    HIRDETÉSEK

    2017. július 23.

    Évközi 16. vasárnap

     

    1. Évközi 16. vasárnap van.

     

    1. Hétfőn, július 24-én nem lesz szentmise.

     

    1. Kedden: Szent Jakab templom búcsúja lesz.

     

    HIRDETÉSEK

    2017. július 16.

    Évközi 15. vasárnap

     

     

    1. Évközi 15. vasárnap van.

    2. Hétfőn, július 17-én nem lesz szentmise.

    3. Jövő vasárnap de. 11 órakor Velemben a Szent Vid kápolnában is lesz szentmise, ezért Kőszegfalván reggel 8–kor, Bozsokon de. ½ 10-kor lesz a szentmise.

    4. Kedden Bozsokon a szentmise este 6 óra helyett 5 órakor lesz.

    HIRDETÉSEK

    2017. július 9.

    Évközi 14. vasárnap

     

    1. Évközi 14. vasárnap van. – A Velemiek és a velük együtt zarándoklók számára de. 11 órakor Rőtfalván lesz szentmise.

    Ma a ½ 10-es szentmisén a Kőbányai Szent László templom kórusa énekel.

     

    2. Hétfőn, július 10-én nem lesz szentmise.

    HIRDETÉSEK

    2017. július 2.

    Évközi 13. vasárnap


    Ma országos gyűjtés van az Apostoli Szentszék kiadásainak támogatására. Adjuk szívesen és nagylelkűen adományainkat erre a célra.

     

    1. Évk.13. vasárnap van. – De. 11 órakor Szent Péter és Pál búcsúi szentmise lesz Cákon, a templom búcsúja alkalmából.

    2. Kedden Kőszegen reggel ½ 8-kor lesz a szentmise, este helyett.

    HIRDETÉSEK

    2017. június 25.

    Évközi 12. vasárnap

    1. Évk. 12. vasárnap van – Ma du. 4 órakor lesz Kaszás Csaba újmiséje a Zalaegerszegi Szent Mária Magdolna plébánia templomban. Imádkozzunk érte, hogy buzgó és hűséges szolgája legyen és maradjon Jézus Krisztusnak, valamint a jubiláló papokért és új papi hivatásokért.

     

    2. A plébános úr holnap (hétfőn) tartja a szokásos névnapi összejövetelét paptársaival és rokonai, ismerősei egy részével. De. ½ 11 órakor koncelebrált szentmise lesz a Jézus Szíve templomban, a Kőszegen szolgálatot végző, meghalt lelkipásztorokért. A szentmisét Főtisztelendő Brenner József nagyprépost, gyémántmisés úr mondja, aki gyémántmisés áldásban részesíti a jelenlévő papokat és híveket. Szeretettel hívjuk és várjuk a kedves híveket a szentmisére, hogy együtt imádkozzunk meghalt, volt lelkipásztorainkért és új papi hivatásokért is.

    Este szentmise nem lesz.

     

    HIRDETÉSEK

    2017. június 18. Úrnapja

    1. Évk. 11. vasárnap van – Úrnapja van,  a  ½ 10-es szentmise után tartjuk meg –jó idő esetén- a szokásos útvonalon az Úrnapi körmenetet, ezért a 11 órás szentmise elmarad.

    A körmenet után az állami iskolákba járó gyermekek, szüleik, tanítók és hitoktatók nevében hálát adunk az év folyamán kapott kegyelmekért. 

     

    2. Du. 4 órára kérjük a bérmálkozókat és bérmaszülőket a Jézus Szíve templomba megbeszélésre és rövid próbára. 

     

    3. Ma este ½ 7 órakor ünnepi vesperás lesz a Szent Imre Missziós Házban. 

     

    4. Hétfőn (holnap) du. 5 órakor lesz az Árpád-házi Szent Margit Iskolába járó gyermekeknek a „Te-Deum” a Jézus Szíve templomban, ezért este már nem lesz szentmise a Szent Imre templomban.

     

    HIRDETÉSEK

    2017. június 11. Szentháromság vasárnap

    1. Évk. 10. vasárnap van – Szentháromság vasárnapja. Egyben a Velemi Szent Vid kápolna búcsúja, ahol 11 órakor lesz a szentmise körmenettel. 

     

    Kőszegen ma du. 5 órakor a Jézus Szíve templomban a Mécses Zenekar közreműködésével egy órás szentségimádást tartunk. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk erre a közös Isten-dicséretre és könyörgésre.

     

    2. Kedden, június 13-án megtartjuk a szokásos Fatimai engesztelő szentmisét a bűnösök megtéréséért – körmenettel. A szentmisét és szentbeszédet Főtisztelendő P. Bárány Ottó ferences szerzetes atya végzi. Buzdítjuk a kedves híveket az imádságos részvételre és engesztelésre.

     

    HIRDETÉSEK

    2017. június 4. Pünkösdvasárnap

     

    1. Pünkösd vasárnapja van. A Szentlélek első eljövetelének az ünnepe. A mai nappal befejeződik a húsvéti idő és a holnapi nappal folytatódik az évközi idő a 9-ik héttel.

    A kötelező húsvéti szentgyónás és szentáldozás elvégzésének az ideje jövő vasárnap, Szentháromság vasárnapján jár le.

    2. Holnap, hétfőn reggel ½ 8-kor lesz a szentmise a Szent Imre templomban. Ugyancsak holnap, de. 10 órakor Pünkösdi Ökumenikus Istentisztelet lesz a Szent Imre templomban.

    3. Kőszegszerdahelyen június 8-án, csütörtökön Szentségimádási nap lesz. Du. 5 órakor szentségkitétel szentórával, majd 6 órakor szentmise. Buzdítjuk a kedves híveket, imádságos lelkülettel minél többen vegyenek részt.

    HIRDETÉSEK

    2017. május 28. Húsvét 7. vasárnap

    Urunk Mennybemenetele

     

    1. Húsvét 7. vasárnap van – Urunk Mennybemenetelének az ünnepe.

    A második mise 9 órakor kezdődik, amelyen a Pécsi Kamarakórus énekel.

    A 11 órás szentmisén pedig elsőáldozáshoz járulnak az állami iskolákba járó harmadikos hittanos gyerekek. Imádkozzunk értük és családjaikért.

     

    2. Ma van a Hősök napja is. Imádkozzunk a hazájukért, népükért és a hitükért életüket áldozókért.

     

    3. Kedden folytatjuk a katekumenátust, a felnőttek szentségek vételére való felkészítést.

     

    HIRDETÉSEK

    2017. május 21. 

    Húsvét 6. vasárnap

     

    1. Húsvét 6. vasárnap van – Egyben Tömegtájékoztatási Világnap. Egy-egy fohászt mondjunk az újságírókért, a tudósítókért, a média minden tagjáért, hogy az igazságnak megfelelően és hitelesen tudósítsanak a világ eseményeiről.

     

    2. Szerdán du. ½ 5-kor az állami iskolákba járó gyermekeknek elsőáldozási oktatás lesz a Jézus Szíve templomban. Kérjük valamelyik szülő, vagy gondviselő kísérje a gyermeket az oktatásra, és pontos megjelenést is kérünk, mert ½ 5-kor be lesz zárva a templom, és a későn jövők nem tudnak bejönni.

     

    3. Csütörtökön, május 25-én lesz az idén elsőáldozáshoz járuló gyermekek zarándoklata Vasvárra. Az indulás reggel 8 órakor lesz az Ifjúság térről.

     

    HIRDETÉSEK

    2017. május 14. 

    Húsvét 5. vasárnap

    1. Húsvét 5. vasárnapja van – a 11 órai szentmisén elsőáldozáshoz járulnak az Árpád-házi Szent Margit Iskolába járó hittanos gyerekek. 

     

    2. Kedden folytatjuk a katekumenátust, a felnőttek szentségek vételére való felkészítést.

     

    3. Szerdán du. ½ 5-kor az állami iskolákba járó gyermekeknek elsőáldozási oktatás lesz a Jézus Szíve templomban. Kérjük valamelyik szülő, vagy gondviselő kísérje a gyermeket az oktatásra, és pontos megjelenést is kérünk, mert ½ 5-kor be lesz zárva a templom, és a későn jövők nem tudnak bejönni.

     

    4. Csütörtökön, május 18-án du. ½ 4-kor a Brenner János Közösségi Házban bérmálási előkészítő oktatás lesz a bérmálásra készülő fiataloknak. Szeretném figyelmeztetni az eddig többszörösen hiányzókat, hogy az ilyeneknek veszélyben van a bérmálásuk. Kérjük mindenki pontos megjelenését.

     

    HIRDETÉSEK

    2017. május 7.

    Húsvét 4. vasárnap

    1. Húsvét 4. vasárnap van. – A papi hivatások vasárnapja. Imádkozzunk egyénileg is a szolgálatot teljesítő lelkipásztorokért és új egyházmegyei hivatásokért.

    2. Kőszegfalván Szent Flórián fogadalmi ünnep van. A szentmise végén körmenetben vonulunk a temető kápolnához.

    3. Ma, vasárnap délután 5 órakor a Jézus Szíve templomban a Mécses Zenekar közreműködésével egy órás szentségimádást tartunk. Mindenkit szeretettel várunk erre a közös Isten-dicséretre és könyörgésre, de most különösen is hívjuk az édesanyákat és nagymamákat, hiszen Anyák napja lévén közös imánkat elsősorban értük és szeretteikért ajánljuk fel!

    HIRDETÉSEK

    2017. április 30. 

    Húsvét 3. vasárnap

     

    1. Húsvét 3. vasárnapja van. – Könyörgő nap a jó termésért, amelyet (Kőszegen a ½  10-es) szentmise végén végzünk.

     

    2. Holnap (hétfőn) lesz a szokásos Egyházmegyei zarándoklat Esztergomba. 

     Busz indulása az alábbiak szerint lesz:

    Bozsokról (Tűzoltószertár) 5:15-kor
    Velemből (Hősök kapuja) 5:25-kor
    Kőszegszerdahelyről (Templom melletti buszmegálló) 5:30-kor
    Kőszegdoroszló (Buszmegálló) 5:35-kor
    Kőszegről (Ifjúság tér) 6:00-kor
    Kőszegfalva (Vasúti Buszmegálló) 6:10-kor

     

    Mindenki hozzon magával egyszerű összecsukható széket, mert sokan lesznek és nem jut mindenkinek ülőhely a bazilikában. 

    A zarándoklat miatt hétfőn Kőszegen nem lesz szentmise.

     

    HIRDETÉSEK

    2017. április 16. 

    Húsvétvasárnap

    1. Húsvétvasárnap van, Krisztus Urunk dicsőséges feltámadásának ünnepe, melyet ötven napon keresztül ünneplünk, Pünkösd vasárnapig.

     

    2. Holnap, Húsvéthétfőn Kőszegen 8-és ½ 10-kor lesz ünnepi szentmise. 

    A fíliákban: Cákon, Kőszegszerdahelyen és Kőszegfalván a szokott időben lesz szentmise, Bozsokon igeliturgia, Kőszegdoroszlóiak pedig Kőszegszerdahelyre jöjjenek, amíg a templom használhatatlan.

     

    3. Szerdán a Brenner János Közösségi Házban du. ½ 5-kor az állami iskolákba járó gyermekeknek elsőáldozási oktatás lesz. Kérjük valamelyik szülő, vagy gondviselő kísérje a gyermeket az oktatásra, és pontos megjelenést is kérünk.

     

    HIRDETÉSEK

    2017. április 9. 

    Virágvasárnap 

     

     

    1. Virágvasárnap van, Krisztus Urunk ünnepélyes Jeruzsálemi bevonulására emlékezünk, és felidézzük szenvedésének történetét is. A mai nappal megkezdődött a Nagyhét.

     

    Ma (vasárnap) délután 5 órakor a Jézus Szíve templomban a Mécses Zenekar közreműködésével egy órás szentségimádást tartunk. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk erre a közös Isten-dicséretre és könyörgésre családjaink, hazánk és az egész világ békéjéért és bűnösök megtéréséért! Akik még nem végezték el húsvéti szentgyónásukat, azok számára a szentségimádás alatt lehetőség lesz a szentgyónás elvégzésére.

     

    2. Kedden lesz az utolsó Kálváriai szentmise de. ½ 9-kor.

     

    3. Szerdán du. 3-kor ministráns próba lesz a Jézus Szíve templomban.

     

    HIRDETÉSEK

    2017. április 2. 

    Nagyböjt 5. vasárnap

     

    1. Nagyböjt 5. vasárnap van - Emlékeztetőül a szentmise elején. Ma országos gyűjtés van a Szentföld zarándokhelyeinek a megsegítésére. Adjuk szívesen és nagylelkűen adományainkat erre a célra.

     

    2. Nagyböjtben a keddi és a pénteki napokon az esti szentmise mellett de. ½ 9-kor a Kálvárián is lesz szentmise.

     

    3. Nagyböjt péntekjei hústilalmi napok a 14. év felettiek számára. Nagyböjt folyamán minden pénteken keresztúti ájtatosságot végzünk az esti szentmise előtt ¼ 6-kor a Jézus Szíve templomban.

     

    HIRDETÉSEK

    2017. március 26. 

    Nagyböjt 4. vasárnap

     

    1. Nagyböjt 4. vasárnap van – a nagyböjti öröm vasárnapja

    Ma van az utolsó lelkigyakorlatos napunk. Du. 5 órától lesz gyóntatás és este 6 órakor szentmise, befejező lelkigyakorlatos szentbeszéddel.

     

    2. Nagyböjtben a keddi és a pénteki napokon az esti szentmise mellett de. ½ 9 –kor a Kálvárián is lesz szentmise. 

     

    3. Nagyböjt péntekjei hústilalmi napok a 14. év felettiek számára. 

    Nagyböjt folyamán minden pénteken keresztúti ájtatosságot végzünk az esti szentmise előtt ¼ 6-kor a Jézus Szíve templomban.

     

    HIRDETÉSEK

    2017. március 12. 

    Nagyböjt 2. vasárnap

    1. Nagyböjt 2. vasárnapja van.

     

    2. Nagyböjtben a keddi és a pénteki napokon az esti szentmise mellett de. ½ 9-kor a Kálvárián is lesz szentmise. Ezekre a szentmisékre is kérünk szándékot íratni!

     

    3. Nagyböjt péntekjei hústilalmi napok a 14. év felettiek számára.

    Nagyböjt folyamán minden pénteken keresztúti ájtatosságot végzünk az esti szentmise előtt ¼ 6-kor a Jézus Szíve templomban.

     

    HIRDETÉSEK

    2017. március 5. 

    Nagyböjt 1. vasárnap

    1. Nagyböjt 1. vasárnapja van. A szentmise végén hamvazkodásban részesülnek azok a hívek, akik Hamvazószerdán nem tudtak meghamvazkodni.

     

    2. Március 5-én, vasárnap délután 5 órakor a Jézus Szíve templomban a Mécses Zenekar közreműködésével egy órás szentségimádást tartunk. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk erre a közös könyörgésre és Isten-dicséretre, hogy együtt imádkozzunk Boldog Batthyány-Strattmann Lászlóval – kérve a gondviselő Isten irgalmát családjaink, hazánk és az egész világ békéjéért és megtéréséért!

    HIRDETÉSEK

    2017. február 26. 

    Évközi 8. vasárnap

    1. Évközi 8. vasárnap van – Emlékeztetőül a szentmise elején:

    Ma országos gyűjtés van a katolikus iskolák és intézmények részére. Adjuk szívesen és nagylelkűen adományunkat erre a nemes célra.

    Ma egyben könyörgő nap a világ éhezőiért. Legalább imáinkban emlékezzünk rájuk egy-egy fohásszal.

     

    HIRDETÉSEK

    2017. február 19.

    Évközi 7. vasárnap

     

    1. Évközi 7. vasárnap van. 

     

    2. Hétfőn, reggel ½ 8-kor lesz a szentmise, este helyett.

     

    3. Kedden folytatjuk a katekumenátust, a felnőttek szentségek vételére való felkészítést.

     

    HIRDETÉSEK

    2017. február 12. 

    Évközi 6. vasárnap

     

     

    1. Évközi 6. vasárnap van

     

    2. Holnap (hétfőn), február 13-án megtartjuk a szokásos Fatimai engesztelő szentmisét körmenettel együtt a Jézus Szíve templomban. A szentmisét és szentbeszédet Főtisztelendő Mészáros Miklós peresznyei plébános úr mondja. Buzdítjuk a kedves híveket az imádságos részvételre és engesztelésre a bűnösök megtéréséért.

     

    HIRDETÉSEK

    2017. február 5. 

    Évközi 5. vasárnap

    1. Évközi 5. vasárnap van. – A szentmise végén „Balázs áldás” lesz.

     

    2. Ma (vasárnap) du. 5 órakor a Jézus Szíve templomban a Mécses Zenekar közreműködésével egy órás szentségimádást tartunk. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk erre a közös könyörgésre és Isten-dicséretre, hogy együtt imádkozzunk Vianney Szent Jánossal papi hivatásokért és jó papokért.

     

    HIRDETÉSEK

    2017. január 29. 

    Évközi 4. vasárnap

    1. Évközi 4. vasárnap van.

     

    2. Csütörtökön, február 2-án Urunk bemutatásának (Gyertyaszentelő Boldogasszony) ünnepe lesz. Kőszegen este 6 órakor lesz ünnepi szentmise a Jézus Szíve templomban, amelyen megszenteljük a gyertyákat, melyeket a hívek hoznak magukkal megáldásra. Kérjük, hogy legyen a kezükben gyertya, amelyet a körmenetre meggyújtunk, amely a feltámadott Krisztus jelképe.

    Ez a nap egyúttal „Könyörgő nap a megszentelt életért”, a szerzeteskért, és szerzetesi hivatásokért.

     

     

    HIRDETÉSEK

    2017. január 22. 

    Évközi 3. vasárnap

     

    1. Évközi 3. vasárnap van.

     

    2. Kedden este 6 órakor a Jézus Szíve templomban lesz a deutschlansbergi buszbaleset áldozatokért a szentmise. 

     

    3. Keddi naptól ez évben is folytatódik a Plébánián a katekumenátus, a szentségekre való felkészítés azon felnőttek számára, akik valamilyen oknál fogva nem részesültek a keresztségben, bérmálásban, a szentáldozásban, és a keresztény házasságrendezésekben is szívesen segítünk.

    4. Szombaton, január 28-án de. ½ 10-kor a bérmálásra készülő gyermekeknek, fiataloknak előkészítő oktatás lesz a Brenner János Közösségi Házban. Misenaplót hozzanak magukkal és pontos megjelenést kérünk tőlük!

     

    HIRDETÉSEK

    2017. január 15. 

    Évközi 2. vasárnap

     

    1. Évközi 2. vasárnap van. – Egyben az Elvándorlók és Menekültek Világnapja. A mai nappal kezdődik az Ökumenikus Imahét a keresztények egységéért. Az istentiszteletek vasárnaptól – péntekig bezárólag este 6 órakor kezdődnek. Az első három nap a Jézus Szíve templomban, a másik három nap az evangélikus templomban imádkozunk. Pénteken ifjúsági istentesztelet lesz, amelyre külön is hívjuk és várjuk a fiatalokat.

     

    2. A deutschlansbergi buszbaleset áldozataiért január 24-én, kedden este 6 órakor lesz a Jézus Szíve templomban a szentmise (18. évforduló).

     

    HIRDETÉSEK

    2017. január 8. 

    Urunk megkeresztelkedésének az ünnepe

     

    1. Urunk megkeresztelkedésének az ünnepe van. – A mai nappal befejeződik a karácsonyi ünnepkör, és holnap reggel megkezdődik az évközi, - a farsangi idő, amely ebben az évben február 28-ig, húshagyó keddig bezárólag tart.
     
    2. Ma (vasárnap) du. 5 órakor a Jézus Szíve templomban a Mécses Zenekar közreműködésével egy órás szentségimádást tartunk. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk erre a közös könyörgésre és Isten-dicséretre, hogy együtt imádkozzunk Boldog Salkaházi Sára testvérrel – kérve a gondviselő Isten irgalmát hazán, Európa és a egész világ békéjéért és a bűnösök megtéréséért!
     

    HIRDETÉSEK

    2017. január 1. Újév

    Mária istenanyaságának ünnepe

     

    1. Újév – 2017-es polgári év kezdete – A Boldogságos Szűz Mária istenanyaságának ünnepe – Béke világnapja

     

    2. Pénteken, január 6-án Vízkereszt – régi nevén „Háromkirályok” ünnepe lesz. Parancsolt ünnep. A szentmise elején vízszentelés lesz. A megszentelt vízből a kedves hívek vigyenek otthonaikba, és naponta használják az Egyház eme ősi szentelményét.

    Szentmisék lesznek:   Kőszegen:           de. ½ 10-kor és este 6-kor

                                          Bozsokon:           de.     11-kor

                                          Kőszegszerdahelyen: de. ½ 10-kor

                                          Kőszegfalván:     csütörtökön este 6-kor előesti szentmise

     

    HIRDETÉSEK

    2016. december 25. Karácsony

    1. Karácsony– Jézus születésének az ünnepe van.

     

    2. Holnap, hétfőn Szent István első vértanú ünnepe lesz vasárnap  miserenddel.

     

    3. Kedden, december 27-én Szent János apostol ünnepén a Szent Imre templomban az este 6 órás szentmise végén borszentelés lesz. Szeretettel várjuk a borászokat, szőlőültetvénnyel fogalakozókat is új boruk megáldására.    

     

    HIRDETÉSEK

    2016. december 11. 

    Advent 3. vasárnap

    1. Advent 3. vasárnapja van – az Öröm vasárnapja. Este 6-kor a Jurisics téren a „Mindenki adventi koszorúján” ájtatosság keretében a harmadik gyertyagyújtásra kerül sor, a református testvérek által.

    Velemben az adventi gyertyagyújtásra du ½ 5-kor kerül sor. 

    2. Kedden, december 13-án megtartjuk a szokásos Fatimai engesztelő szentmisét körmenettel a Jézus Szíve templomban. A szentmisét és szentbeszédet Főtisztelendő Huszár Balázs sárvári káplán úr végzi. Buzdítjuk a kedves híveket az imádságos és engesztelő részvételre. Ezen a napon a hajnali szentmise elmarad.

    HIRDETÉSEK

    2016. december 4. 

    Advent 2. vasárnap

    1. Advent 2. vasárnapja van, - délután 5 órakor adventi ökumenikus taizei imaórát tartunk a Mécses Zenekar közreműködésével a Jézus Szíve templomban. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk erre a közös könyörgésre és Isten-dicséretre, hogy együtt imádkozzunk, kérve a gondviselő Isten irgalmát hazánk, Európa és az egész világ békéjéért és bűnösök megtéréséért! Az imaórát követően este 6 órakor a Jézus Szíve templom előtti téren evangélikus testvérek vezetésével, ökumenikus imádság keretében meggyújtjuk a második gyertyát a „Mindenki adventi koszorúján”.   

    HIRDETÉSEK

    2016. november 27. 

    Advent 1. vasárnapja

    1. Advent 1. vasárnapja van, az új egyházi év kezdete („A”). A Szombathelyi Egyházmegyében az egyházmegyei kormányzó úr szándéka szerint Brenner János emlékév lesz, meggyilkolásának 60-ik évfordulója miatt.

    2. A Jurisics téren elhelyezett „Mindenki Adventi koszorúján” vasárnap (ma) este ½ 6-kor lesz az első gyertya meggyújtása imádság és ének kíséretében. Mindenkit szeretettel várunk erre a rövid ájtatosságra. A következő vasárnapokon este 6 órakor lesznek a gyertyagyújtások.

    Honlap készítés